A projektről
János maximalista. Ez humoros és közvetlen személyisége mellett is szembetűnő tulajdonsága. Tükrözi igényességét, hogy tökéletes a gerendaházuk, amely valójában passzívházközeli értékeket hozó, minőségi, könnyűszerkezetes épület, kívül 12 cm-es borovi fenyő rétegragasztott gerendákkal.
Tökéletesek a korszerű gépészeti megoldások és tökéletes mestermunka az épített környezet, kert, a kerítés, a stég, a csónakház kialakítása is… Hasonlóan igényes párja, Judit is erősítette Jánost a terveiben.
-Gyerekkorom óta bennem van a fa szeretete és ez a páromra is átragadt magyarázza vendéglátónk a gerendaház születésének történetét.
Felnőve is vágytam egy vízparti, szép gerendaházra. Egy pillanatra nem volt kétségem afelől, ha egyszer nekifogok, azt az Ubrankovics Kft. fogja felépíteni. Már nyolc éve, amikor a telket vásároltam, beszélgettem is Ubrankovics Pali bácsival. A személyisége is megnyerő volt számomra, és az a minőség, amit ok képviselnek. Ismertem a céget, állandóan figyeltem, hogy éppen mit építenek. Olyan gerendaházat akartam magunknak, amire a dédunokáim is azt mondják: a dédpapa nagyon odatette magát!
– Egy igazi álomház! – bólogatunk.
– De az építkezés, az mennyire volt megterhelő?
Mindenkinek azt ajánlom, hogy csak 2- 3 céget bízzon meg a kivitelezéssel.
Én az Ubrankovics Kft.-t, a Wagner Solart és a Kerítés-Express Kft.-t kértem fel. Tudtam, hogy maximalista ember vagyok, és így biztosan jól sikerül minden. Lejöttem jó néhányszor az építkezést megnézni , de nem kellett belefolynom!
Itt mindenki tudta a dolgát. Mi úgy élhettük a mindennapi életünket, hogy nem kellett semmiért idegeskedni. Azt mondtam, legyen húsz százalékkal drágább, de nem akarok belerokkanni.
Ugyanakkor tartottam magam ahhoz, hogy a legjobb minőségű A hibrid szerkezetű ház energiatakarékossága közelít a passzívházhoz, úgy, hogy a levegője egészséges, friss.
– A napelem megtermel közel 11.000 kW áramot évente! – újságolja János. – Levego-hőszivattyús rendszer működteti a padlófűtést, de csak akkor fűtöttünk, ha erősebb mínuszok voltak. Télen a nappaliba besütő nap már kellemes hőmérsékletet biztosított. A szomszédok fűtöttek, én meg kinyitottam az ablakot! Nyáron, július 27-én – a születésnapomon – volt a legelső nap, amikor itt ébredtünk.
Az augusztusi nagy melegekben a zsalugátereket becsuktuk, a lamellákat annyira engedtük fel, hogy a fény bejöjjön, és ekkor 23 fok körül marad a benti hőmérséklet. A Fan-Coilokat sem kellett bekapcsolni, csak a próbaüzem erejéig.
Majd talán 10 év múlva használjuk, ha no a globális felmelegedés… – teszi hozzá mosolyogva.
Nullás fűtésszámla? Hihetetlen? A 140 m-es ház fenntartásához egyáltalán nincs fűtésszámla! Csupán víz-, csatornaszámlát és telekadót fizetnek. Ezt produkálja a korszerű gépészet és a jó szigetelés!
Mindez „csupán” a műszaki tartalom. De amitől eláll a lélegzet, az a megjelenés. A házigazda szerint a gerendák mosolyognak a felületkezeléstől , de valóban nem lehet betelni a fa szép, nyugalmat árasztó látványával. A virágokkal pompázó kertet Judit ültette, a kövezés, a stég, a hajóbeálló, a csónakház szemet gyönyörködtető mestermunka a ház körül.
Ha belépünk, az élmény folytatódik: itt a természetesség a minimál stílus eleganciájával ölelkezik. Különlegesen megválasztott anyagok, modern bútorok minden helyiségben.
VÁLLALAT
Ubrankovics Gerenda- és Készházgyártó Kft.
H-9423 Ágfalva-Liget 800/5
+36 99/331 221
+36 30/94 63 711
+36 30/48 67 556
info@ubrankovics.hu
Nyitvatartás:
Hétfő – Péntek: 8:00 – 17:00-ig
Hétvégén: időpontegyeztetés szükséges