A projektről
Kilenc évvel ezelőtt Tamást másik szenvedélye – a vitorlázás – hozta ki a Fertő-tó partjára, Fertőrákosra. Azóta itt élnek. Lakásból egy családi házba költözni, ez pedig párjának, Krisztinának volt az álma. A kezdeti lépéshez egy kiválóadottságokkal rendelkező telekre akadtak:
– Egy délnyugati fekvésű domboldal, amely előtt egy nagy szántóföld és horizontig futó panoráma nyílik – ez a telek, amit már régen kinéztem magamnak – meséli Tamás. Egy befektető lakóparkot hozott itt létre, és házak tervezésénél feltétel volt, hogy egységes koncepcióba illeszkedjenek. Ezt a Ferto-táj Világöröksége is indokolta. Ez az egységes kép eredetileg egy hagyományos parasztházakra emlékeztető elképzelést célzott meg. A kereten belül, de az ízlésemnek megfelelő elképzelésként lerajzoltam egy jóval nagyobb ablakokkal, kicsit kubistába hajló változatot, ahol az épület főtömege hozta ezt a hagyományos, sátortetős jelleget.
– A ház felépítéséhez az Ubrankovics Kft.-t kerestem meg. Beszélgetés közben ők ajánlottak egy tervezőt, Várhelyi Gergelyt, aki itt a Fertő-tájban már több településen megvalósult, sikeres terv- tanácsi engedéllyel rendelkező terveket készített. Megkerestem, nagyon tetszettek az eddigi munkái. Megmutattam neki az én elképzeléseimet is és ketten együtt elég jól összehoztuk… – zárja mosolyogva Tamás.
Mi tagadás, vendéglátónk méltán büszke az otthonára: szép arányokkal építkező, impozáns megjelenés, izgalmas terek, kellemesen harmonikus dizájn!
Ráadásul maga az épület egy csúcsminőségu, nulla-közeli energiaigényű készház.
Egyszerűen nem lehet benne hibát találni!
Milyen tapasztalatai vannak a készházas építkezéssel kapcsolatban? – firtatjuk.
– Ez az első találkozásom az építőiparral, eddig lakásokban éltem. Nincs összehasonlítási alapom. Azt viszont látom, hogy itt a lakóparkban a hagyományos módon készült épületek esetében sokkal elhúzódóbbak az építkezési munkálatok, mint nálam. Az én házamnak a projektmenedzsmentje nagyon jó volt, a szerződés megkötésétől a beköltözésig töredék idő telt el más házakhoz képest.
A költségek jól tervezhetők voltak, a majdnem kulcsrakész állapot nagyon szimpatikusnak bizonyult a számomra.
Ezt a különleges megjelenést sem lehetett volna így megvalósítani, kellett hozzá az Ubrankovics Kft. nagypaneles készházas kivitelezésű technológiája. Sok esetben harmonizálni kellett az építész terveivel, hogy műszakilag kivitelezhető legyen, de ezáltal nem veszítettünk a látványból. A hangsúlyos homlokzat és a pengeszerűen előrenyúló falszakaszok – ezt ilyen falvastagságban csak ezzel a technológiával lehetett kivitelezni. Szerencsém van, hogy a telekadottság miatt most a homlokzatot minden perspektívából, kello rálátással megcsodálhatom…
– Egyszerűen hihetetlen, de ez a ház 6-7 ezer Ft-os összegből kifűthető! Ez már két év tapasztalata. Ez a komplett villanyszámlánk. Az összes elektromos berendezés használatát, a fűtést és a meleg vizet tartalmazza.
Víz-levegő hőszivattyús rendszert építettünkbe. Az építkezés elején a cég vezetője elmondta, hogy a ház szigetelése annyira jó lesz, hogy minimális energiaigénnyel számoljak a nagy nyílászárók ellenére is (amelyek szintén energiatakarékosak). Ez annyira igaznak bizonyult, hogy például az emeleten plusz 1-2 foknál már fűtésre sincs szükség, ha az ablakon kicsit besüt a nap. Nyáron is kellemes a levegő, az alsó szinten a kiváló zsaluzziák is hozzájárulnak mindenhez. Nincs szükségünk klímaberendezésre. A felső szinten a háromszögletű ablakhoz meg kellett találnunk a panoráma látványát nem korlátozó árnyékolást, ezt az idén fogjuk beszerelni.
VÁLLALAT
Ubrankovics Gerenda- és Készházgyártó Kft.
H-9423 Ágfalva-Liget 800/5
+36 99/331 221
+36 30/94 63 711
+36 30/48 67 556
info@ubrankovics.hu
Nyitvatartás:
Hétfő – Péntek: 8:00 – 17:00-ig
Hétvégén: időpontegyeztetés szükséges