A projektről
Mediterrán stílusú ház 0 energiával
Renáta, Pál és két lányuk otthona azért is különleges, mert bár passzívházközeli értékeket produkál, de a nulla energiafelhasználást „lélegző” falakkal, ökobarát anyagokkal , modern fűtőrendszerrel és nem utolsó sorban rendkívül vonzó stílusban jeleníti meg.
Bár a kőszegi domboldalon ékeskedő ház idén májusban épült fel, azóta mar sokan kopogtattak be a kivitelezőkről érdeklődve és hogy mit is lehet tudni erről a megkapóan csinos, szép épületről..? Mi is beállunk a sorba es faggatjuk a ház lakóit:
– Miért döntöttek készház mellett?
– Minket az érdekelt hogy olyan ház készüljön, amit viszonylag gyorsan fel lehet építeni, de a paraméterei megfeleljenek egy hagyományos építkezési módnak- válaszol a házigazda. – De nem volt mindegy, hogy milyen típusú készház, számos építőt felkerestünk. Az Ubrankovics Kft. mellett akkor tettük le a voksunkat, amikor személyesen elmentünk Ágfalvára, megnéztük milyen technológiával, hogyan készül a ház. Ez számunkra meggyőző volt, mert én mar korábban építettem egy könnyűszerkezetes házat, ott voltak méretben, illesztésben is problémák. Itt viszont láttuk, hogy az egész gyártási folyamát, a technológia olyan, ami teljesen kizárja a pontatlanságokat!
Ez az építkezésnél is beigazolódott: minden elem milliméterre egyezett.
– Mennyire voltak elégedettek az építő céggel?
– Attól függetlenül, hogy ez újságba kerül- mosolyog Renáta – eddig is akárki kérdezte, tiszta szívvel csak a legjobbat tudtuk mondani róluk.
Precizitással dolgoztak, betartottak a határidőket, maximális árkorrektség jellemzi őket, es az is kellemes meglepetést okozott hogy mindig tisztán tartottak az építkezés területét…egy percre sem bantuk meg hogy őket választottuk. És ezt elmondhatjuk az összes kivitelezőről, aki itt dolgozott, mindenki százszázalékos munkát végzett.
Mit tud ez a szép ház a mindennapokban?
– Az azóta eltelt hónapokban is jók a tapasztalataink a házról – foglalja össze Renáta.
– Szerették volna, hogy legyen bent klíma, de le beszeltek róla, hiszen ez az Energy Save rendszer nyáron lehetővé teszi a hűtést is. Nyáron a 38 fok korul hőségben is gyakorlatilag 22-23 ˚C hőmérséklet volt bent. Ezt egész nyáron gyönyörűen tartotta a rendszer. Pont a mai nap próbáltuk ki először a fűtest, néhány óra műkődés után mar érződik a padlón. Ez egy 9 kW-os rendszer, biztosítja a meleg vizet illetve a fűtest. A levegő-hőszivattyús rendszer működéséhez kellő elektromos áramot a tetőn levő solar panelek biztosit jak. Nyáron 3-4szereset termelte az altalunk elfogyasztott áramnak. Nyilván télen csökken a napos órák száma, de nagyjából eves szinten 0 lesz a háznak az energiafelhasználása. A kandallót főkent a lobogó tűz látványáért választottuk, de nagy teljesítményű, fafűtéses kandalló, alkalmas az egész ház befűtésére.
Kívül belül gyönyörű otthon
– Semmi kepp nem akartunk kockaházat, hozzánk legközelebb ez a mediterrán stílus áll.- mondja házaspár egybehangzóan. A másik fő szempontunk volt, hogy „család összetartó” legyen az elrendezés.
A konyha-étkező-nappali egy tere ezt a nemes célt szolgálja. Ugyanakkor megvan a visszavonulási lehetőség mindenki szamara. A felső két szoba a két nagylányé, de a s földszinti szülői haló-gardrob-fürdő is elszeparálható egy tolóajtóval. A lakberendezés es a színek megválasztása üdítően kellemes, igazi meleg otthon ímázsát teremti meg. A házigazdák szellemiséget tükrözi, akar csak a kert. A hatalmas 4080 nm-es telken a ház elkészültével szinte egy időben rendezett, szép kertet varázsoltak. Renáta es Pál nem kevesebb mint 450 növényt plantált el hozza!
Ez a szép, szeretett otthon maga is viszontszereti a lakóit: Óvja az egészségüket, a pénztárcájukat es generációkra egy biztos helyet jelent majd, ahova mindig öröm hazatérni…
VÁLLALAT
Ubrankovics Gerenda- és Készházgyártó Kft.
H-9423 Ágfalva-Liget 800/5
+36 99/331 221
+36 30/94 63 711
+36 30/48 67 556
info@ubrankovics.hu
Nyitvatartás:
Hétfő – Péntek: 8:00 – 17:00-ig
Hétvégén: időpontegyeztetés szükséges