A projektről
Meseház, de nem a mesében.
Gyorsan készül, mégis több száz évig tart, mi az? A találós kérdésre ez a szemrevaló, barátságos gerendaház adja meg a választ. A házban, amely már elsõ pillantásra megfogja az embert, sõt a hírek szerint rajongótábora is van, sokan az „igazi otthon” megtestesülését látják.
Egy festõi szépségû falun, a Sopron melletti Harkán, szépen ápolt kert közepén áll egy nagyteraszos, kétgenerációs, romantikus meseház – természetesen gerendából. A tulajdonosa, Péter és szülei hosszú tervezgetés után kerültek olyan helyzetbe, hogy álmaikat valóra válthassák. Íme a történetük:„Amikor tavaly január végén bejelentkeztünk az Ubrankovics Kft.-nél, hogy »Itt vagyunk, építkeznénk és önökkel szeretnénk építeni, de… már októberben be is szeretnénk költözni!«, akkor azt a választ kaptuk, hogy »Ez egész sportos, de megoldható«. És októberben beköltöztünk!” – summázza a ház történetét Mária. A gyorsaság – az elsõ gerendát július 17-én tették az alapra, és október 26-án költözött be a család – természetesen a cég pofi technológiájából és praxisából adódik:
ennyi idõ alatt képesek egy masszív, minõségi házat megépíteni. A család már úgy tíz éve dédelgetett egy álmot saját gerendaházról. „Az édesanyámmal szembeni telken építettek egy gerendaházat,
csodálkoztunk, milyen pillanatok alatt készült el, de mi már egyébként
is beléjük voltunk szerelmesedve. Évek óta vásároljuk a Gerendaházak
magazint. Szépen lassan érlelõdött meg bennünk, hogy a kertünkben
szeretnénk építeni egy szép faházat.”
„Emellett svájci nyaralásunk során alkalmunk volt megfigyelni több
száz éves gerendaházakat. Ott állnak a hegytetõn, laknak bennük,
nem fog rajtuk az idõ! – veszi át a szót Péter, a tulajdonos. Éveken át
tervezgettünk, milyen legyen majd a házunk elrendezése. Rengeteg
kockás papír telt meg a vázlatainkkal… az viszont nem volt számunkra
kérdés, hogy majd az Ubrankovics Kft.-vel szeretnénk felépíttetni.
„Nyomon követtük a tevékenységüket, ami nagyon meggyõzõ volt – magyarázza Mária. – Az építkezésrõl csak azt tudom mondani, hogy egy profi csapat, nagy szakértelemmel, gyorsan és jó hangulatban dolgozott. Amikor kérésünk adódott
(pl. egy plusz lépcsõházablak), akkor arra azonnal volt megoldásuk… …ráadásul nagyon sok hasznos ötlettel álltak elõ, amit megfogadtunk” – fûzi tovább a mondatot Péter. A ház két hosszanti oldala két különbözõ arcot mutat, ahol a szobák sorakoznak, ott az ablakok csinos zsalugátert kaptak, a másik oldalon virítanak a muskátlik.
A lakberendezés a földszinten Mária, az emeleti részen Péter ízlését dicséri. Kellemes és lakályos az egész otthon.
A fûtést a földszinten egy látványra is gyönyörû vízteres kályhával oldották meg, az emeleten pedig éjjeli áramról
mûködõ fûtõpanelek ontják a meleget.
Adódik a kérdés: ha „lakva ismeri meg az ember”, most, egy év után mik a tapasztalataik? „Nagy élmény gerendaházban
élni – vágja rá habozás nélkül Mária –, nálam még mindig dúl a szerelem, valójában télen és nyáron is jó érzés itt lakni. Bárki, aki jön hozzánk, simogatja ezeket a meleg tapintású falakat…„És mi is ezt tesszük… – veti közbe Péter. – A fa látványra is olyan barátságos, megnyugtató. Nem azt mondom, hogy azt nyújtotta a gerendaház, amit vártunk,
inkább azt, hogy többet.”
VÁLLALAT
Ubrankovics Gerenda- és Készházgyártó Kft.
H-9423 Ágfalva-Liget 800/5
+36 99/331 221
+36 30/94 63 711
+36 30/48 67 556
info@ubrankovics.hu
Nyitvatartás:
Hétfő – Péntek: 8:00 – 17:00-ig
Hétvégén: időpontegyeztetés szükséges