A projektről

“Távol a főváros zajától a Velencei-tó partjánál, Agárdnak egy csendes zsákutcájában, ahol csupán a természet hangjai, a lombok suhogása és a madarak dala hallatszik, talált rá Klára és Zoltán egy ideális telekre.” 

Egy „első ház”…, de tökéletesnek született!

Mindketten vegyészmérnökök vagyunk, és pár éve lehetőségünk nyílt arra, hogy részlegesen visszavonuljunk, hogy a családra, az unokáinkra jobban koncentráljunk – mesélik a kezdeteket.

Budapesten éltünk, ott dolgoztunk, de már 25 év óta ismerjük, szeretjük Agárdot. Úgy döntöttünk, hogy otthagyjuk a város zaját és egy csöndes, zöld környezetet kerestünk. Egyedül az okozott nehézséget, hogy a Velencei-tónál családi ház számára alkalmas, nagyobb területet nehéz volt találni.

– Szeretünk utazni, Ausztriában és Észak-Amerikában is laktunk már szebbnél-szebb gerendaházakban – meséli Zoltán. – Úgy gondoltuk, hogy rövid az élet, ki kell próbálni valami mást is, mint a téglaépület. Engem mindig elborzasztott a téglából való építkezéseknél az, ahogy kinéz az építési környezet. De, ha az ember gerendaházat épít, és különösen, ha ezt az Ubrankovics Kft. építi, akkor lényegesen tisztább a környezet.

– Több gerendaház-építő  vállalkozóval beszéltünk, megnéztük a referenciájukat, és számunkra az Ubrakovics Kft. nagyon szimpatikus lett. A tulajdonos fiával, Andrással tárgyaltunk. A tapasztalatunk az építkezéskor és azt követően is nagyon-nagyon pozitív volt. Abszolút korrektek, és tőlük kaptuk meg azt a minőséget, amire mi vágytunk.

Ár-érték arányban úgy gondoljuk, nagyon jól sikerült a választás.  Tetszett, hogy partnernek tekintettek bennünket, az aggodalmainkra, felvetéseinkre mindig korrekt módon válaszoltak, és amit ígértek, azt mindig betartották.

Ahogy beszélgetünk Klárával és Zoltánnal, hamar kirajzolódik, hogy egy rendkívül precíz, átfogóan és előrelátóan gondolkodó, kreatív házaspár. Hónapokig tervezték a házukat.

De meséljék el ok a részleteket: – Nem házat kell tervezni, hanem egy berendezett házat –indítja a mondandóját Zoltán.

– Volt egy füzetünk – veszi át a szót Klára –, ahová eloször magunknak írtunk le dolgokat, hogy mit szeretnénk. Nem vagyunk fiatalok, tehát tudtuk, hogyan élünk és mire van szükségünk. Nem szerettünk volna időskorunkban nagyon nagy házban lakni, ezért mindent igen praktikusan terveztünk meg: milyen helyiségekre és mekkora négyzetméterekre van szükségünk. Ezután kerestünk egy tervezőt, aki ezt hivatalosan átvitte papírra. 

– Az egyik fő kritérium az volt – avat be Zoltán –, hogy beengedjük a természetet, a zöldet! A hálószoba és a nappali ablakainál a parapet magasságát 40 cm-re leengedtük. Reggel az ágyból nézzük a pázsitot és a nappaliba is „bejön” a kert. Nálunk nincs függöny. Olyan telket választottunk, ahol kevesebb a kíváncsi szem. Az árnyékolást elektromos redőnnyel oldottuk meg. Mivel a gerendaház tömény fa, ezért az épített falaknál mindig törekedtünk arra, hogy lehetőleg minden helyiségben legyen egy fehér gipszkarton fal, ami visszaveri a fényt és változatosságot is jelent, oldja a fa rusztikusságát. A belső nyílászáróink is fehérek. A Construmán sok gyártó céget végignéztünk , de végül a beltéri ajtókat is attól rendeltük, aki a külső nyílászáróinkat is készítette: kiváló a minősége. A világítástechnika nagyon fontos a gerendaházakban, mert a fa elnyeli a fényt.

Ezért több fényforrás szükséges és jól átgondoltan kell elhelyezni. Szobáról szobára, centiméterre megterveztük, hol legyen a fényforrás, hol a villanykapcsoló, és ezeket adtuk oda a villamosmérnöknek. Mi az alaprajzot úgy alakítottuk ki, mivel két gyerekünk a családjukkal gyakran eljön hozzánk, van egy vendégrészünk, ami gyakorlatilag fűtéstechnika szempontból is szeparálható, de ugyanakkor bármikor életre kelthető.

A fűtést padlófűtéssel oldottuk meg – folytatja Zoltán. – A padlófűtés jó, de van úgy, hogy gyorsan akarjuk emelni a hőmérsékletet, ezért Nobo paneleket tettünk be a kisebb szobákba rásegítésnek. Ha kell, az elektromos panelekkel pillanatok alatt fel lehet emelni a hőmérsékletet. A Jøtul kályha pedig az egész házat képes bemelegíteni! Fontos volt, hogy minél kevesebb áramdíjat kelljen fizetni, ha majd ténylegesen nyugdíjba vonulunk, ezért napelemeket helyeztünk el a házra. A napelem a teljes háztartás elektromos ellátását biztosítja. A ház nem légkondicionált, de a meleg napokat így is kellemesen átvészeljük: a hoháztartása télen-nyáron nagyon jó a szigetelés és a háromrétegű ablakok folytán. – Zoltán a korábbi munkájából adódóan nagyon pontosan tudta, hogy mindenhez határidőt kell szabni, ezért az építkezés előtt fél évvel korábban megvoltak a kivitelezőink és a munkafázisok pontos ütemezése. Még kettőnk közt is felosztottuk a feladatokat – teszi hozzá Klára.

– Nekünk az életünkben ez az első és az utolsó házunk is, és nem engedhettük meg magunknak azt a luxust, ahogy a mondás szól, hogy az „első házat az ellenségének építi az ember…”– összegzi Zoltán. – Most egész évben nyaralunk, élvezzük a házat, a zöld környezetet, a friss levegőt. Imádunk itt lakni – summázza Klára is –, a mi életvitelünkhöz lett kialakítva, ahogy mi szeretünk élni…

VÁLLALAT

Ubrankovics Gerenda- és Készházgyártó Kft.
H-9423 Ágfalva-Liget 800/5

+36 99/331 221
+36 30/94 63 711
+36 30/48 67 556
info@ubrankovics.hu

Nyitvatartás:

Hétfő – Péntek: 8:00 – 17:00-ig
Hétvégén: időpontegyeztetés szükséges